Nem tudok aludni.
Tűzoltóautókat rajzolok, és pici tortákat sütök fejben.
Meg üzeneteket írok, és elképzelek valami idealizált fost..azért fos, mert szép, meg gyönyörködtet, de annyira szürreális, hogy bántó.
Félek.
Kaptam egy lehetőséget, éltem vele, elvállaltam, most pedig fejben csak azt szeretném a körítés nélkül.
Egy ajtót becsukni, nem látni, és amint lehet, megszökni.
De ez egyszer már nem jött be.
Mármint akkor,ott bejött, de visszagondolva nem kifizetődő menekülni.
Amikor A fontos kérdi, hogy : "Ó,vajon ki..?"
És szívedből mondhatnám, hogy én!!
De sajnos a lelkes odatartás több sebből vérzik. És nem akarsz magyarázkodni, de a szívedlelked törne darabokra, ha bármilyen módon is nemet kéne Neki mondanod, így sündisznóra váltasz, összehúzod magad, míg el nem tűnik a vihar. Amit persze mindenki nemnek vesz, még rosszabb módon, mintha kimondanád, mintha egyszerűen kimondanád, hogy bocsi, de készenlét/pénzhiány/időhiány, és nem lőnéd el magadtól.
Azóta csend.
És protokollbeszélgetések. A szófukartól a kínosan személytelenig.
Két hét szénfagyasztó után dobálózás a jégkockákkal?
EZ ROHADTUL NEM FAIR!!
A CSÖNDEMET AKAROM!!!!!!
valaki idebenn kiabál
nem tudom elhallgattatni
kétségbeestem
pont.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése